politika
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács állásfoglalása a romániai államelnök-választásról
A romániai államelnök-választási kampány a végéhez közeledik. Követve a fontosabb jelöltek választási programját és kampánybeli szereplését, továbbá ismerve az őket jelölő pártok fejlődéstörténetét az elmúlt húsz évben, megállapítható, hogy a román pártok képviselőinek még mindig nincs olyan meggyőző és megnyugtató ajánlatuk az erdélyi magyar közösség számára, amelynek alapján komoly mérlegelés tárgya lehetne támogatásuk a magyar szavazópolgárok részéről.
A bánsági kisebbségek Kelemen Hunort támogatják
Az RMDSZ Temes Megyei Szervezete kezdeményezésére a Magyar Ház Bolyai termében tanácskoztak a bánsági kisebbségi szervezetek képviselői.
Állásfoglalás a romániai államelnök-választás tárgyában
Bár a romániai rendszerváltozás 20. évfordulójáról készülünk megemlékezni, az egységes nemzetállami dogmába belemerevedett többségi társadalom még távol áll attól, hogy országos választás során el tudjon vonatkoztatni egy jelölt nemzeti hovatartozásától vagy származásától.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács állásfoglalása az RMDSZ kormányzati szerepvállalási szándékáról
Az RMDSZ elnöke az SZKT legutóbbi ülésén tartott politikai helyzetértékelésében kifejtette: az általa vezetett Szövetség kész részt venni bármilyen összetételű kormánykoalícióban, ha ez előrelépést eredményez a kisebbségi jogok területén.
Tőkés László EP-képviselő nyilatkozata Ștefan Gușă tábornok marosvásárhelyi szobrának felállításával kapcsolatban
Múlt heti ülésén az Európai Parlament Theodor Stolojan volt miniszterelnök vezette Romániai Néppárti Delegációja egy kiállítással egybekötött megemlékezést irányozott elő Brüsszelben, a Vasfüggöny leomlásának, illetve a Ceaușescu-diktatúra megbuktatásának 20. évfordulója alkalmából.
Az EMNT Állásfoglalása a székelyföldi önkormányzati nagygyűléseket ért támadások tárgyában
A székelyföldi önkormányzati tisztségviselők hétvégi találkozói elleni szélsőséges támadások azt mutatják, hogy Romániában a többség és a számbeli kisebbséget alkotó magyar közösség viszonya távol áll a normalitástól.
Felhívás közös cselekvésre az erdélyi magyarság autonómiájáért
Az elmúlt évtized politikai történései a közösségi dolgaink iránt kicsit is érdeklődő ember számára világossá tették: az egypártrendszer ideje az erdélyi magyar közéletben is visszafordíthatatlanul lejárt. A parlamenti képviselet monopóliumát még őrző Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) az önkormányzati munka felelősségén meg kell osztoznia a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselőivel.
Ne engedjük, hogy a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés a pártpolitika áldozatává váljon
Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) egyik ügyvivőjeként értetlenül állok az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kelemen Hunor kijelentése előtt, miszerint „a (székelyföldi önkormányzati) nagygyűlésre csak az RMDSZ és a független önkormányzati vezetőket hívják meg”.
Állásfoglalás a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés tárgyában
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) aggodalommal figyeli a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívásáról és megszervezéséről szóló vitát.
Az EMNT Nyilatkozata az EP-választások kapcsán
Az európai parlamenti választásokon elért eredmény, a 2007-ben megszerzett három képviselői hely megtartása a Románia számára kettővel kevesebb helyet biztosító EP-képviselet arányai között az erdélyi magyarok közös sikere.
- 1
- 2
- 3
- 4
- következő ›
- utolsó »
