Az uniós csatlakozás hatása a határon átnyúló gazdasági kapcsolatokra
A Kós Károly Közösségi Központban a ma megtartott konferencia keretében mutatták be az Innoratio Kutatóműhely (Szeged) és a házigazda Szórvány Alapítvány közös kutatási projektjének eredményeit.
A konferencia résztvevői megvitatták az 500 Csongrád megyei és 500 Temes megyei vállalkozó bevonásával elvégzett kérdőíves kutatás eredményeit, majd a második részben dr. Bodó Barna egyetemi tanár, a Szórvány Alapítvány elnöke és Rácz Attila, a Szegedi Egyetem Szociológiai Tanszékének tanársegédje ismertették a program keretében elvégzett interjús vizsgálatok következtetéseit.
„A kutatás során elsősorban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás milyen hatással volt a szomszédos Csongrád és Temes megye vállalkozóira – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Rácz Attila, a szegedi kutatócsoport vezetője. „Kérdőíves és interjús vizsgálattal próbáltuk ezt a kérdéskört feltérképezni. Egészen röviden összefoglalva a kutatások eredményét azt kell mondanom: az EU-s csatlakozás nem a várt hatást fejtette ki. Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek már korábban, a 90-es években kezdték kiépíteni a kapcsolataikat Csongrád megyéből a határon túlra, Temes vagy Arad megye felé, az európai csatlakozás kimondottan jót tett. Az ő véleményük az, hogy rajtuk sokat segített a vámok megszűnése, ezáltal kevesebbe kerülnek a tranzakciók és az adminisztrációs költségek is csökkentek. Ez inkább a nagyobb vállalkozásokra vonatkozik. Akik azt mondják, hogy nem igazán hozta meg a várt hatást az EU-s csatlakozás, azok a kis- és középvállalkozások soraiból kerülnek ki. Ebben benne van a magyar gazdaságpolitika is, amely nem segítette őket a vállalkozásuk kiépítésében, nem tudnak fejleszteni forráshiány miatt, így a piacbővítést sem tudják felvállalni.”
Az augusztus végén lezáruló gazdasági témájú magyar–román kutatási projekt költségvetése 162 000 euró, ebből 110 ezer eurót a magyar, 52 ezer eurót a román fél használt fel az 2009 szeptemberében elkezdett tudományos munka során.
(Pataki Zoltán - Nyugati Jelen - 2010. július 15.)
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
